Árnyékharcosok legendája - Stephen Hand

Trolltooth Titán időrendjében az Árnyékharcosok legendája az első játékkönyv. Hosszú idő óta az első igazi Kaland Játék Kockázat könyv, amit olvastam. Olvastam, mert sosem voltam az az igazi szabálykövető játékos. Pár ritka kivételtől eltekintve nem használtam ceruzát vagy dobókockát. Kizárólag az egyes játékállások mentésére szolgáló tíz slotos segédeszközt… hahaha!. A könyv eredeti címe Legend of the Shadow Warriors és 1991-ben jelent meg a Puffin kiadó gondozásában. Így akár még találkozhattam is volna vele gyerekkoromban, azonban magyarul hivatalosan sosem jelent meg. Hogy 2018 tavaszán mégis magyarul merülhettem bele ismét a rég elfeledett Titán fantáziavilágába, az a Zagor.hu rajongói közösségének köszönhető, akik 2013-ban csupa lelkesedésből ezt a könyvet is lefordították. Az első csalódás akkor ért, amikor kinyitva a könyvet realizáltam, hogy a borítón fennhangon hírdető Steve Jackson és Ian Livingston nevek ellenére a könyvet Stephen Hand írta. A szerzőpáros neve szinte halhatatlan magasságokba emelkedett a játékkönyvek aranykorában. Kis utánajárással az is kiderült, hogy ez volt a Hand második Fighting Fantasy (Kaland Játék kockázat eredeti hívószava) könyve és az első, amit egyedül írt. Azonban a csalódottságom gyorsan elpárolgott, ahogy magával ragadott a történet.

Bevallom ez nekem nem sokat mondott, de ha valaki képben van, a sztori öt évvel a négy Királyság háborúja után játszódik. Egy a háborút túlélt veterán harcost alakíthatunk, aki sodródik az árral. Mintha csak középiskolás koromból felrémlett amatőr szerepjátékos összemeséléseinket olvasnám újra, egy kocsmából indulunk. Itt bérelnek fel minket egy Gallantriai falu lakóinak megmentésére, akiket a rejtélyes árnyékharcosok mészárolnak halomra. A játék maga nagyrészt az odautazásról szól. Illetve menekülésről, mert elég hamari módon kell otthagynunk jelenlegi tartózkodási helyünket. Illetve az sem ártana, ha azelőtt érnénk oda, mielőtt az utolsó falusi is meghalna. Mivel a térkép elég nagy területet fed le, az odaút megtételéhez viszonylag sok lehetőségünk adódik, bár nem mind végződik szerencsésen. Út közben arra is fény derül, kik ezek az árnyékharcosok és hogy nem csak egy falu megmentése a tét.

Étel és páncél nélkül kezdjük meg kalandunkat, ezeket mind utunk során kell megszereznünk. Régen olvastam már játékkönyvet, így már nem tudom, mennyire elterjedt, de a játék szabályainál meglepő és szokatlan - bár itt kell megjegyeznem, legalább logikus - volt, hogy szabály szerint csak egy fegyver és páncél lehet nálunk, illetve rajtunk. Ha új fegyvert veszünk fel, a régit ott kell hagyni. Ha jól emlékszem, a szabály szerint ilyenkor az el is veszik. Itt azért már lázadozott bennem az örök akadékoskodó, hogy miért ne jegyezhetnénk fel, hol hagytuk el. Ha mégis kellene és vissza lehetne ide térni, bár nem emlékszem, hogy erre lett volna-e egyáltalán lehetőség. Sőt! Elhasználódnak eszközök, így gyakori harcok esetén nem árt pótolni azokat.

Bár a sok év kihagyás után az első könyv volt, amit olvastam, mégis úgy érzem méltón került a nagy elődök sorai közé. A történet vezetésében pozitívum, hogy rengeteg elágazás van. Úgy rémlik a régi könyvek nem voltak ennyire gazdagon kidolgozva, bár lehet, csak megfakultak az emlékeim. Azonban ennek ellenére kis negatívumként éltem meg, hogy bármelyik lehetőséget választottam, mindig hamar visszatért egy közös csomópontba a sztori. Talán az író is így gondolta és a könyv végén ezt egy saját kútfőből megoldandó feladattal próbálta ellensúlyozni. Különösen tetszett, hogy igen könnyű rossz döntéseket hozva hamarabb befejezni a kalandot és visszatekintve sokszor úgy éreztem a sorok közül kiolvasható volt már előre a hibás döntés. Hallgass a megérzéseidre! Illetve a történet lezárása is meglepő fordulatot hozott. A fordítás zseniális! Nagyszerű visszatérés volt ez a Kaland Játék Kockázat világába! Mindezek után kicsit azért igazságtalan, hogy a borítón nincs feltüntetve az író.